"Rájöttem, h semmit sem teszek az álmaimért." - Ezt a mondatot kb. másfél éve véstem bele egy szakadt 'Grammar in Context' füzet hátsó lapjába. Egészen sokáig nyugtatott meg az a tévképzetem, h azzal, h leírtam ezt a szomorú, de mégis fantasztikus felfedezést, máris tettem érte valamit. Pedig ez nem igaz. Nem tettem semmit. Sem akkor, sem azóta. És ahogy a dolgaim most állnak, asszem egyenlőre marad is így minden, amíg hajlandó vagyok végre komolyan venni ezt az egészet. És most ezennel megfogant az újabb másfél évig tartó téveszmém, h azzal, h ezeket leírtam, máris tettem valamit az ügyért és megnyugodhatok egy kicsit. :)

Nem harcolok túl jól. Főleg így, h eddig azt hittem, h az idővel küzdök. Egyszer előlről kell kezdenem így, h már tudom, h mivel is állok szemben, mert nem lenne jó a béketárgyalások hosszú eszmefuttatásait a végtelenségig hallgatni. Tudom, h bármikor a kezembe vehetném az életemet és nagy dolgokat érhetnék el. De miért nincs hozzá kedvem???

Gyenge vagyok és magányos. Hiányoznak a célok. Csak a csúnyán lenőtt műkörmömön látszik, h élek. Én csak egy szép májusfát szeretnék kapni. Ez minden vágyam. (De nem is a májusfa a lényeg. Ugye tudod?!)