„Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen! Kicsi madár, miért keseregsz az ágon? Életemben csak egyszer voltam boldog.”
Hiányoznak a beszélgetéseink, a beszélgetéseink hiányoznak. Olyan kevés jutott nekünk ebből. Jobb lett volna, ha soha nem ismerlek meg, akkor élhetnék abban a tudatban, h nincs olyan ember a földön, mint te. Nem hiszek a szerelemben, csak az ideig-óráig tartó szívdobbanásokban.
„It will be okay at the end. If it’s not okay, it’s not the end.”
Tegnap elkezdtem neked írni egy levelet arról, h nem szeretném, h azt gondold, h utállak, egyszer megálltam, h visszaolvassam és az egész arról szólt, h mennyire utállak.
„A szíved remegő dobbanása, amikor a lelked nekem adod.”
„Látomástól visszhangzó lengedező lélek, minden csodás, míg szerelmed a bérem.”
Feladni vagy választani? Értem vagy miattam?
„Este csillag voltál, nappal meg fecske.”
A csontjaim is bizseregtek; minden érzékem ki volt hegyezve rád. Felrobbantottuk a világot.
Ez egy nehéz harc annak ellenére, h nem a csillagokat kell lehozni az égről, sokkal inkább az apró dolgokban van elrejtve a boldogságnak nevezett nagy misztikum.
Semmilyen szívhez szóló beszéd, semmilyen tökéletes logika nem hat arra az emberre, aki megkeseredettségében a fejébe veszi, h ő boldogtalanságra van predestinálva.
„Hiányzol, h ismersz. A legszebb évem volt, és azért mert boldog lettem, ha boldoggá tehettelek. Már nem olyan érdekes őzeket látni vagy rókákat, mint veled. Sokszor eszembe jut, h jó lenne hozzád hazamenni.”
267 lépés. Túl sok. Amennyi öröm volt benne akkor, most annyi szomorúság. Meg kell tanulnunk együtt élni a tudattal, h már nincs az, amiben egyszerre együtt hittünk.
Egy nagy igazságot jól megtanultam: a szavak semmit sem jelentenek, csak a tettek számítanak.
„Tévedni emberi dolog, de a tévedés mellett kitartani ostobaság.” - A közmondás így hangzik pontosan. Az első felével minden emberi hülyeséget igazolni lehet, de érdekes módon a második feléről mélyen hallgat a köztudat.
„Just the nearness of you…” (Norah Jones) és minden érzésünk értelmet nyert.
De te levetted rólam a szemed és elengedted a kezem… Üres kézzel és üres szívvel megyünk tovább és várjuk, h majd minden megváltozik egyszer magától.
Értem nem tetted meg, magad miatt pedig nem akartad. Most hogy rá vagy kényszerítve, h leállj vele, talán rájösz, h mennyivel jobb nélküle, ha arra nem is, h mennyivel jobb velem.
„Piglet: How do you spell love? Pooh: You don’t spell it, you feel it.”
Mindig találtam neked helyetted kifogást. Nem a szerelemmel volt a baj, nem az érzelmek hiánya, hanem a körülmények nem voltak adottak, h elég legyen a szerelem. Jól hangzó gondolat, de mindketten tudjuk, h rajtad múlt az egész. A félelmed a felelősségtől, a lustaságod és az önzőséged, amiről kialakult az a tévképzeted, h szabadságodat jelentik.
Kimondtam hangosan, h már nem szeretlek, és azért sírtam, m ez nem így van.
A világ nem fordul meg magától, de te képes vagy rá, h megfordítsd.
„Bűntudatom van mindig és csak azt tudom, h amikor kavicsokat kerestél a parton a piros ruhádban, akkor még szép volt élet.” Szóval nem hitted, h valaha is boldog lehetsz, aztán találkoztál velem és boldog lettél, majd eszedbe jutott, h te nem is lehetsz boldog, ezért szakítottál velem. Logikus.
Folyton a számat nézted. Minden lüktetett kettőnk közt. Nyílvánvalóvá vált a valóság és a valóságból elrugaszkodott vágy lett. Nem bűntudatot, hanem szomorúságot éreztünk utána.
A sokat otthagytad a többért és most semmid sincs. Tudom, h jobb ez így. És csak a „tudom” a hazugság ebben.
Félünk és bántunk. Az élet nagy körforgása. Egy eltorzult világban élünk. Folyton a kapaszkodókat keressük, h hogyan tudnánk túlélni a mát. Nem tudunk sokat, semmi felöl sem vagyunk biztosak, lógunk a levegőben, néha pedig az óceán fenekén érezzük magunkat, ahol levegőt sem kapunk. Ha elfog a kétségbeesés zavaros érzése, kicsit mindig belehalunk az életbe. Nekem te voltál egy biztos pont ebben a káoszban.
„Nobody loves no one.”
Senkit sem lehet hibáztatni azért, amit érez vagy azért amit nem érez.
Vannak azok a bizonyos valóság-pillanatok. Az, amikor hiretelen végig fut az agyamon minden, ami történt és rájövök, h minden igaz. Valóság a valóságban. Ilyenkor leülök és megvárom, h elmúljon, nem tehetek mást.
„Jó kis szomorúság, egyszer odamegyek, majd ott rád gondolok.
A szív az nem szabad, de a szabadság a szív.”