Tücsökzenétől csendes az utca,
Lármázik a sok alvó lélek.
A morajló szuszogást a Hold már unja,
De csak lassan kúszik le az égről végleg.

Csillagok futkosnak az ég szőnyegén,
Vadul nevetik ki a néma kutyákat.
Meztelen a nesztelennek hitt éj…
Látható zenéje van a világnak.

Te is alszol, kedvesem.
És én csendesen
szárnyakat varrok egy buja álomnak.
A nyári hajnal szele
repüljön vele messze,
bújjon a fejedbe
és reggel
úgy kelj, 
hogy az éj sóhajtozó fényének homályában
mi ketten adtunk hangot a világnak.
Pedig csak halkan szeretkeztünk…