Az ébresztő csúnyán belerondított az álmába, pont egy olyan résznél, amikor az események fordulóponthoz érnek, mikor az izgalom a tetőfokára hág, a szereplőkön körbe megy a kamera, mindenkin ledöbbent arc és várják, hogy az a bizonyos főhős megszólaljon. Akkor hirtelen mindenki a fejéhez csap majd, hogy "Hát persze!"- és ki lesz mondva a nagy igazság, fény derül a hatalmas rejtélyre, lehull a lepel. Ebben a sorsdöntő pillanatban szólalt meg a csöngés, a legrosszabbkor. Mickey próbált még kapaszkodni az utolsó kockákba, húzta volna vissza magát a körbe, de egyre csak távolodott, ahogy az ébresztő egyre hangosabban üvöltött a fülébe. A messzi, homályos tömeg morajlott egyet, majd mindenki egyszerre felnevetett. Ott volt a válasz. És ő lemaradt róla.  

   "Mickey, a francba... Lődd már ki azt a szart!" - a bátyja a szomszédos ágyról párnával dobta fejbe.  

   Először Barry-re volt mérges, de aztán rájött, hogy igazából az ébresztő szakította el attól, hogy megtudja mi volt az a nagy igazság, amit valaki kimondott végre. Csak egy hülye álom, aminek se eleje, se vége, de legfőképpen jelentősége nincs.  

   A kávézás vége felé járt, amikor úgy próbált megszabadulni ettől a nyomasztó hiányérzettől, hogy logikát hívta segítségül. "Gyakorlatilag a kérdést sem tudom.. Akkor miért akarom ennyire tudni a választ­? Különben is... A mai nap egyetlen kérdése, hogy látom-e ma Ruby-t?" Ez a gondolat elkergette a többit. Ő állt a kör közepén és ő mondta ki a nagy igazságot: beleszeretett Ruby-ba. A gondolat teljes súlyával érte utol és hangosabban ordított, mint akármelyik ébresztő.