Őszinte volt. Elmondta. Válaszolt. Megértettem. Most már csak annak kell feltennem a "miért?" kérdésemet, aki ebbe a testbe zárt. Az a bizsergés, amit az elején érzett, hamar elmúlt. Ő sem értette, h mitől. Reméli, h talál még egy olyan lányt, aki ilyen belső szépséggel megáldott, mondta és itt elhallgatott. De a testét is tudja szeretni, tettem hozzá magamban. Nem akarok többé a tükörbe nézni és látni azt, ami okként szolgált az okozathoz. Hallottam már azokat a mondatokat, h "Szebb lányt képzelek magam mellé.", "Hiányzik vmi plusz." vagy "Zavarna a magasságkülönbség.". Sosem hittem, h az én hibám, de azt sem, h a lelkem, mikor rátalál egy másikra, akiben a társát látja, ekkora hibát véthet. Persze eszembe jutott az a közhely, h ha a lelkemhez közel áll vki, akkor a testemmel együtt szeret... És itt szokták hozzátenni a vicceskedők, h "Ezt mondják a csúnya emberek." Miért tűnik most olyan ésszerűnek ez a második mondat? Az esélyegyenlőtlenség az emberiség melyik bűnének a büntetése?
Ő túl közel került az én szívemhez, de nekem esélyem sem volt, h ő ugyanezt érezze egyszer. Ő egy kincses sziget a kietlen szárazföldtől távol, de én sajnos nem tudok úszni.
Gonosz dolog volt elém állítani őt, rámutatni, h "Látod? Ilyen az, akire mindig vágytál?" és mire utána nyúltam volna, h részese lehessek, hirtelen elrántani előlem azzal, h "Akkor sok sikert! Keress egyet, aki hozzád illik!"
Egy szar vicc volt az egész, csak h senki sem nevetett rajta; egy elcseszett mese, amiből a happy end persze kimaradt; egy szép kis hazugság, de valah senkinek sem állt érdekében hazudni.
Sokan hülyének néznének, ha nem tenném hozzá, h amíg együtt voltunk valahogy megéreztem. Egy nő megérzi az ilyesmit. (Gúny nélkül még magamban sem tudom most kimondani ezt a mondatot.) Sejtettem, de azt hiszem, bocsánatos bűn volt részemről, h próbáltam küzdeni ellene. Csak hát, amit talán tudtam, de nem akartam elfogadni, az az volt, h csata sem volt igazán.
Ez az egyetlen dolog, amiről ő nem tehet és az egyetlen dolog, amin én nem tudok változtatni. De akkor KI tehet róla? Mert neki akarom feltenni a kérdést, h "MIÉRT???"
Utóiratként idéznék kedvenc blogírómtól: Bukowskytól:
- Az Univerzum kiegyenlíti a számlát.
- Igazán?
- Nem. De úgy illene.
Itt úgysincs vége, ez a dal is most kezdődik el, látod…
Indulnom kéne, mielőtt a szavaid tőrét újra a szívembe mártod.
Félkész a tervem, úgy bolyong bennem, akár egy eltévedt árnyék,
Akit félholtra vertem, hát most szerencsétlentől mit is várnék?!
Adj valamit, amitől múlik a fájdalom! Kérlek,
Adj valamit, amitől enyhül a fájdalom!
Volt már rá példa, tudom, nem én vagyok az első a sorban, aki csak egy
Nyomorult préda, keresi, kutatja, a menedék hol van.
Kérdésre kérdés, igazi válaszok helyett hazugságok...
Elég hülye egy érzés, hogy mellém helyetted senkit nem találok.
Adj valamit, amitől múlik a fájdalom! Kérlek,
Adj valamit, amitől enyhül a fájdalom! Hogyha szeretsz,
Adj valamit, amitől múlik a fájdalom! Nagyon kérlek,
Adj valamit, amitől enyhül a fájdalom! Ami éget belülről,
Véget soha nem ér...
Előröl kezdődik, újra meg újra...
Ahogy a féreg a farkát az áldozataiba fúrja
Ez is úgy fáj, fáj...
/Tankcsapda: Múlik/
