Mért van az, h a legkisebb eső is kimossa a szívemből azt a titkot? Kulcsot? Mocskot? Vagy hívd, ahogy akarod, amit te csempészel oda, ha süt a nap. Mért érzem magam már megint egy rajzfilmben, ahol a buborékban csak egy kérdőjel van a fejem felett? Tegnap még könnyebb volt veled álmodni, mint egyedül ébren vagy valaki mással, de ma már megint csak a fonákomon alszok álmatlanul. Vagy azt hiszed belém látsz és velem nem könnyű se álmodni, se ébren és nem háttal ? Ne nézd már a vállamról végig, ahogy élek! De én egy univerzális gondolkodóval élek együtt itt legbelül, aki folyton boldogabb akar lenni, egy nevet akar látni már végre abban a buborékban, de nem érti meg, h ez nem is ilyen egyszerű, és folytatnám még, m tovább is van, de félbeszakít. Azt mondja, hogy ez az élet szerinte, annyira egyszerű, hogy az már fáj, mégis érdekes… Akkor láthatnám én is? Vagy téged láthatnálak már a rajzfilmen kívül élőben én is? Vártam. Rád vártam, hogy álmodj rólam, ahogy én is rólad. Tudod te is, h mindenki függ valamitõl. Mondd már ki, h te kitől, m különben így szépen lassan mindenünk leépül és szépen lassan elmúlik a nyár… mire te buborékba kerülhetnél vagy mire leesik az állad, kinyilik a szemed és észreveszed (te is) a fejed felett a kérdőjeled.                                                                  (Vagy a nevem?)