Én a Mindent adtam volna neked.
Egyszer úgy tettél, mintha kérnéd, de már reggelre kevés lett a Minden.
Ő a Semmit adta. És ez a Semmi a te Mindened.

A távolságnak nevezett akadály eddig csak térben volt, de fényévekre kerültünk egymástól.
Két külön világ lett az egyből és a sötét űr csak nekem fáj.
Neked a távolság az akadály, nekem meg az az akadály, h neked a távolság akadály. 
A hét éves 'gyűrű egy álomról' is már csak egy egyszerű ékszer az ujjamon.

Kértél. Adtál. Elvettél. Kaptál.
Elhagytál.
Kértem. Adtam. Elvettem. Kaptam.
Itt maradtam... Egyedül.

Én azt mondtam, az idő kevés. Te azt mondtad, az út hosszú.
Előttem most hosszú az út, neked pedig az időd kevés.

Benned a 'kéthetente' tört el valamit, engem a 'soha' zúzott rommá.

Azt mondtad, h én vagyok az utolsó ember, akit meg akarsz bántani.
Te voltál az utolsó ember, akiről azt gondoltam, h megbánt.
Nem bántottál meg.
Csak bántottál...