Á, ez év vicce... Hihhhhetetlen, h mennyit röhögtem rajta és ha eszembe jut még most is nehéz kigyógyulnom a vihogásból.
Két ismerősöm vmi szerelmetes évfordulót ünnepelt és megkértek, h adjam már át nekik az egyik szóbát, a hétvégén szülőmentes házunkban szombat estére, h kettesben lehessenek. Sírós, rózsás, lágy zenés, romantikázósok, úgyh telepakilták az egész szobát teamécsesekkel. Legalább 100 db ontotta a fényt a szobában (már mindegy lett volna, ha villanyt kapcsolnak amúgy). Mikor indultak haza, mondtam nekik, h majd én kidobálom őket, nem gáz, de persze teljesen elfelejtettem és hát anya szobája volt igazából az, amit elfoglaltak. Anya híres a végtelen nyugalmáról meg az odaadásáról; nem egy olyan "Ki aludt az ágyacskában?" felháborodós, aki félti a sajátját másoktól, neki természetes, h megosztja, amilje van. Bementem hozzá este egy puszit adni. Már az ágyban feküdt. Odabújtam, ő megölelt és egy fél perc csend után azt mondja nekem:
- Kislányom, ki aludt a szobámban a hétvégén?
- Ööö...Miért?
- Mi ez a sok gyertya? Úgy érzem magam, mint egy krematóriumban.....