Emlékszel még arra, hogy amikor kicsi voltam, mindig azt kérdezted tőlem, hogy kije vagy te anyának? És én mikor még azt sem tudtam, hogy mit jelent ez a szó, szívből mondtam rá vigyorogva, hogy „Csijjaga!!”

Most mikor már felnőttem és a kezemet egyre többször és egyre hosszabb időre kell elengedned, te lettél az én csillagom.

Megtanultam az idők során azt, hogyha nem tudom, merre menjek az úton, akkor csak fel kell pillanatom rád és te segítesz nekem megmutatni a helyes irányt.

Bármerre is sodor az élet tőlem, Isten téged olyan fényesen csillogóvá alkotott meg, hogy bármilyen messzeségből látlak.

Nem tudom elégszer megköszönni neked azt, hogy egy percre sem huny ki a fényed, a legtisztább anyai szeretettel gondolsz rám mindig és minden imádban ott a nevem.

Ezer közül is felismerném a dolgos kis kezed, mert a kicsi kis ráncok közé apró vonásokkal van belevésve, hogy értünk teszel mindent.

Márcsak az is 100 évbe telne, hogyha csak ki akarnám számolni, hogy mennyi hálaadó imát kellene elmondanom érted, hogy Istennek megköszönhessem, hogy téged adott nekem.

Ha néha nem is látszik rajtam, szeretném, ha tudnád, hogy az én szívemben mindennap anyák napja van.

Szeretlek, Anya!