"Tudja, hogy gyerekes. Hiányzik belőle a mélység. Ha (most, az ő korában) hangot adna érzéseinek, a balekok és együgyűek közé sorolnák. Az akusztikus gitáros keresztények és azon feleségek táborába, hogy a tartásdíjért cserébe nem csinálnak botrányt. Csakhogy ő teljes egészében szerette az ilyen pillanatokat, mintha a világon minden valami hatalmas, kifürkészhetetlen szándék része lenne, és a világon mindennek megvolna a maga titkos neve, egy olyan név, amelyet egyetlen nyelvre se lehet lefordítani, mert az egyszerűen a dolgok látványa, érzése. Clarissa ezt az eltökélt, megingathatatlan elragadtatást tartja lelke (zavarba ejtően értlemes szó, de mi másnak nevezhetné?) ama részének, amely talán, ki tudja, túléli a test halálát. Clarissa soha, senkinek nem beszél erről. Nem ömleng és nem gügyörészik. Mindössze a szépség egyértelmű megnyilvánulásai láttán önti el a lelkesedés, de még ilyenkor is némi felnőttes visszafogottságot erőltet magára. A szépség ócska ribanc, mondja néha. Jobb szeretem a pénzt."

Michael Cunningham: Az órák