Van egy macskám: Fanni. Amikor harmadikos voltam általánosban, a testnevelés tanárnőm, Zsuzsa néni egyszer megkérdezte, h nem kell-e vkinek kiscica. Anyuék rábolintottak, én meg reméltem, h nem kell majd teljesen felmásznom a kötélre. Gyors fejszámolás ... Fannika 14 éves volt szeptemberben. Úgy jellemezném, h ő a reklámokban látható, a gazdi ölében doromboló és hízelgő macska reciproka. Tipikus " a magam ura vagyok", aki nem süllyed le addig, h többre tartsa a körülötte lévő embereket az ő személyes szolgáinál. Ha felveszem az ölembe, görcsösre feszíti magát és kitágult pupillával keresi a szabadulás lehetőségét. Ha a fejét simogatod, inkább a földet nyalja, h minél kevesebb felületen mocskold össze az ember szagoddal. Nem kockáztat, minden "i"-re végződő szóra hosszan visszanyávog, m akármelyik lehet a "sicc ki" töredéke. Évente legalább kétszer,- még így nagymama korában is,- megörvendeztet minket egy pár kiscicával. Ha nem sikerül elajándékozni, van úgy, h a nyakunkon marad egy-egy kismacskája, de valahogy mindegyik elkerül a háztól előbb vagy utóbb, egyedül Fanni az, aki töretlen kőszálként tartópillére az állatseregnek nálunk. Most van is egy, (temészetesen kislány) aki itt maradt vhogy. Színe ellenére elég sötét, m három neve is van: 'A fehér' , 'A másik' és 'A nem Fanni', de egyikre sem hallgat. Valószínűleg anyja nyomdokaiba lépett egy pár hete, m már nem tudja többé takargatni, elég egyértelműen látszik, h terhes. A Csapókertben nincs olyan macska, akivel Fanni nincs így vagy úgy valamilyen családi kapcsolatban. Két ilyen kötélék van egyébként: vagy az élettársa volt 10 percig, egy légyott erejéig, (ha kandúrról van szó) vagy az ő almából való macska. A szomszédok is felismerik Fannit 1000ből is akár. Főleg Rozika néni, akinek a teraszán a kiteregetett fehér lepedőkön szokott Fannika ücsörögni nyáron és a másik szomszéd, aki szólt a múltkor, h Fanni fészket rakott náluk a nappaliban a fotel mögött, miután besurrant a nyitott ablakon.
Szóval tegnap kint ültem a teraszon, amikor megtörtént az, ami 14 év alatt egyszer sem. Tipikusan az a pillanat volt, amikor a megismételhetetlennel nem tudsz mit kezdene és lefagysz. Fanni felugrott az ölembe!!! Az ölembe ugrott fel Fanni. És leült Fanni az ölembe és szűk volt Fanni pupillája. Először persze egyikönk sem tudta, h mit kezdjen a helyzettel. Zavart voltam, m eszembejutott, h miért pont ilyenkor nincs itt senki, h lássa, m ezt nem fogja nekem elhinni senki. Végig forgott az agyamban az a 14 év ... az első emlékeim róla és vele, h hányszor próbáltam megszelidíteni, h hányszor volt velem szemét, amikor én csak szeretni akartam ... Majd' szétrepesztette a szívemet, hogy 14 évnek kellett eltelni ahhoz, h Fanni kimutassa nekem, h mégiscsak szeret...
Kb 15 mpig tarthatott, amíg az ölemben volt, aztán mikor simogattam és mondtam egy pár kedves szót, megelégedetten leugrott az ölémből, na és ekkor jött az, amit méltán nevezne bárki a csalódás tökéletes szemléltető példájának. Fanni odament a kajásdoboza mellé és elkezdte lökdösni, h felhívja rá a figyelmemet és ugyanúgy dörgölözött a dobozhoz, mint hozzám az elöző percben ... Most akkor kit szeretsz??? Őt választotta. Rájöttem, h 2 napig elfelejtettem enni adni neki...és érezte, h valami nagggggyyyyyon meghökkentő dolgot kell tennie, m különben beletelhet még egy pár napba, amíg eszembe jut, h adnom kéne enni az állatoknak.
Valószínűleg sohasem tudom meg, h érez-e irántam vmi pozitívat is Fanni és nem csak szánalmat, amiért embernek születtem...
Fanni 2008. február 14.-én öregkori vese-betegségben halt meg. Szeretett engem.
